Állattartás Biogazdaságban

A biogazdáknak és biokertészeknek olykor bizony nagyokat kell nyelnie. Amikor például valaki (mint nemrég egy neves szakember) imigyen nyilatkozik:” a bioalmát arról ismerem föl, hogy férges”: Hát még ha a bioállat tartásról esik szó! Csak úgy záporoznak a gúnyos megjegyzések. Igaz, a „bio” (az eredeti görög „biosz” szóból kurtítva) életet jelent. A „bioállat” mégsem csupán arra utal, hogy eleven élőlényre gondolunk, hanem olyanra, amelyet természetszerű körülmények között neveltek, tartottak, tápláltak.

Vagyis betartották az ökológiai szemlélet nemzetközi szövetsége, az IFOAM előírásait. Eszerint megkímélték a veszedelmes vegyszerektől, nem zsúfolták eredeti létfeltételeitől merőben eltérő „börtönbe”, nem tömték hozamfokozókkal, igyekeztek a betegségektől és kártevőktől előzetes eljárásokkal megóvni.

Gazdasági állataink – akárcsak mi magunk – egészségünk fenntartásához megkívánják a napfényt, a friss levegőt, a tágas, kényelmes férőhelyet, a mozgást, a sokrétű táplálékot, a kifogástalan ivóvizet. Meg is szolgálják mindezt, teljes értékű tejjel, tojással, hússal, vagy egyéb termékekkel.

Csak egyetlen példa. Jól tudják a háziasszonyok, hogy az ún. „paraszttojás” sárgája valóban sárga. Az aranyló árnyalat annak köszönhető, hogy szabados sétálgató, kapirgáló, szemező tyúkanyótól származik, nem pedig ketrecbe nyomorított, csőrkurtított, műtápra fanyalodó „rabtól”. Ugyanígy eltér a legelőn vígan bóklászó lábasjószág termelése a rácspadlón toporgó, gyanús készítményekkel etetett társaiétól.

Állatságos” eljárásokkal

Bocsánatot kérek a hasonlatért! De talán szabad arra céloznom, mennyi mendemonda kering napjainkban az ajzószerekkel serkentett (doppingolt) teljesítmények utóhatásairól. Hiába vitatnók, szervezetünk élettani felépítése és működése igen sok tekintetben azonos az állatokéval. S ahogyan az ember keservesen megsínyli a kémiai „túlhajszolást”, ugyanúgy kárát vallja a szarvasmarha, a juh, a baromfi is.

Termékeivel együtt!

Aki valaha olvasta Madách remekművét, a Tragédiát, emlékezhet a kietlen jövőt idéző falanszter- jelenetre..Ebben a bölcs férfiú így dicsekszik: „Él, mi hasznos, és mit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott, de korántsem olyan hiányosan már, mint aminőnek a kontár természet megalkotá”. A disznó élő zsír-, a birka gyapjú- és hústömeg – magyarázza a berzenkedő Ádámnak.

Nos a „bioállat-tartás” emberséges módszerekkel, „állatságos” eljárásokkal működik. Szó sincs róla, hogy le akar szoktatni bizonyos fontos tápanyagforrások kiaknázásáról. Tudomásul veszi a vegetári(án)us nézeteket, ha nem is osztja őket. (Valahogyan úgy, mint a nagy francia filozófus,Voltaire szólt egyik politikai ellenfeléről: egyetlen szavával sem értek egyet, de mindent elkövetek, hogy kifejthesse véleményét.) Föl kell ugyanis tételeznünk, hogy az ember ősidőktől fogva „mindenevő”, azóta, hogy-sajátosan „S” alakú gerince révén – két lábra állt. Szokásait, igényeit nyilván következetesen örökítette kései utódaiba.

A bioszemlélet tudatosan igyekszik a természet javait, egyebek mellett a hasznos állati termékeket az ember javára fordítani. Ámde olyan igyekezettel, hogy ne mérgezze, kínozza, korcsosítsa, csonkítsa fölöslegesen a többi élőlényt sem.

Szigorú szabályok

Meglehetősen szigorú szabályokkal írja elő az IFOAM (az Európai unióban is elfogadott) eljárásokat az istállózás, almozás, a takarmányozás, a szállítás és sok egyéb teendő részleteit.

Merő ellentétben az „ipari” (iparszerű?) állattartással, amelynek sem a szenvedő alanyok, sem a tápláléklánc utolsó szemét képviselő fogyasztók nem igazi haszonélvezői.

Messzire vezetne, ha fajonként próbálnám aprólékosan fejtegetni, hol állnak a tilalmi sorompók. Erre vonatkozólag bőséges irodalom áll rendelkezésre ( akár olyan kézikönyvekben, amilyen a Biogazda, vagy a Biogazdálkodás, akár egyesületünk havi folyóiratában, a Biokultúra című – és sok egyéb lapban). Az általános, átfogó alapelv egységes. Igyekezzünk visszatérni a természetes természethez, ne akarjuk megmásítani – a pillanatnyi nyereség kedvéért – azt ami eredeti alakjában nyújt igazi értéket. Mi tagadás, néha olyan a látszat, mintha fejjel mennénk a falnak. Nem rajongunk – példának okáért – a sok félreértésre alkalmat kínáló – biotechnológiáért. Nem tapsikolunk a beláthatatlan következményekkel kecsegtetető génsebészetnek, nem hallgatjuk túlzott örömmel a klónozással létrehozott Dolly bárány bégetését. Hadd hivatkozzam ismét a látnoki képességekkel megáldott Madáchra, ahol a teremtést gúnyolja szövege:” Az ember ezt, ha egykor ellesi – vegykonyhájában szintén megteszi”. Igen ám, csakhogy ezeket a szavakat a költő az ördögi Lucifer szájába adja.

Nos, félreértés ne essék! Eszemben sem jutna a haladás ellensége gyanánt mintegy szembekötősdit játszani a korszerű vívmányok között. Az utóbbiak közé tartozik egyébként a nagyszerű atombomba is. ( Mint tudjuk, annak előállításában a káprázatosan tehetséges Albert Einstein is részt vett. Amikor azonban a „gombafelhő” megjelent Japán fölött, ennyit mondott munkatársainak: Uraim, mától kezdve mind gazemberek vagyunk.)

Igen jól emlékszem azokra az időkre, amikor kötelező érvénnyel át akartuk alakítani a természetet. Öreg fejjel mégis úgy látom, nem sok siker koronázta ezt a jeles fáradozást, amely ugyancsak hozzájárult bolygónk életének fölbolygatásához. Sőt attól a gyanútól sem tudok szabadulni, hogy még sz emberi természetet sem voltunk képesek kedvezően átalakítani…

Talán nem ártana észrevennünk, hogy nem korlátlan, dölyfös urai, csak szerény gyermekei lehetünk az édes anyaföldnek, amelyhez rajtunk kívül a növény és állatvilág is szervesen tartozik. Annyi a különbség, hogy tudatunk révén módunkban áll elpusztítani a környezetet, eltüntetni fajokat, kiírtani, megváltoztatni élőlényeket.

Békében együtt

A bioállat-tartás ma még meglehetősen szerény kezdeményezés, mondhatnám fölocsúdás egy mesterkélt és az élettől egyre inkább elidegenedő rendszerben. Mégis azt hiszem: nincs az a sötétség, amelyben egyetlen gyertya fénye ne volna fölismerhető. Az emberiség történelmét mindeddig a lehető legkülönbözőbb szellemi árnyalatok hullámzása jellemezte. Kár volna tehát egyszerűen félresöpörni a természettel való „békés együttélés” gondolatát.

Kár volna még akkor is, ha első pillantásra ósdinak látszik. Kezdetlegesnek tűnő kereteit a legkorszerűbb tartalommal lehet ugyanis kitölteni. Igaz, vitathatatlanul több fejtöréssel, fáradozással jár – egyszersmind azonban több örömöt is szerez, okos szervezéssel pedig több hasznot is hajt.

Sárközy Péter

Sárközy Péter Alapítvány honlapja

Itt lehet hozzászólni !

Eseményeink
2009. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
EMET
EMET
EMMI
EMMI
NEA