Egyesület

Történet

Csoportunk 1991. december 6-án alakult, és a Biokultúra Egyesület Békési Helyi csoportjaként működtünk 2002-ig. 2003-ban megalakult a Dél-Alföldi Biokultúra Egyesület, így attól kezdve annak a helyi csoportja lettünk. 2004-ben tagságunk úgy döntött, hogy önállósítja magát, kértük a bírósági bejegyzést, amit 2004 decemberében meg is kaptunk. 2007. február 12-től mint közhasznú egyesület működünk.

Egyesületünk tagjai teljes mértékben egyetértettek a Biokultúra Egyesület céljával, és ezért is csatlakoztunk. Fontosnak tartjuk a biogazdálkodás széles körű elterjesztését, a termékek minősítését, az egészségesebb, tisztább környezet és életmód kialakítását, a minőségi termelést.

Egyesületünk igényesen szervezett és lebonyolított rendezvényekkel ismertséget és elismerést szerzett városunkban. Tevékenységünket 2004-ig a Városi Művelődési Központban végeztük. Helyet, esetenként előadókat biztosítottak, segítettek a pályázatírásban.

Egyesületünk tagjai minden országos rendezvényen képviseltetik magukat. Egy tagunk részt vett Gödöllőn a biotermesztési szakképzésen. Az ő szakmai segítségére mindig számíthatunk. Gyakran voltak előadóink nagy tekintélyű szakemberek, akik előadásaikkal is segítették működésünket. Vendégeink voltak többek között Dr. Győrffy Sándor, Dr. Márai Géza, Dr. Roszik Péter, Dr. Köhler Mihály, Dr. Farkas Ilona, Dr. Solti Gábor, Dr.Pusztai Árpád professzor és Dr. Bardócz Zsuzsa professzor asszony.

A nevekből is arra lehet következtetni, hogy előadásaink témái rendkívül széleskörűek, a bio gyümölcstermesztéstől a bio állattartáson keresztül a vegyszerterhelés táplálkozásbeli problémájáig minden területet körbe jártunk.

Minden évbe megszervezünk egy szakmai kirándulást kutatóintézetekbe, vagy elismert bio gazdaságokba. Megvalósítottunk egy biogazda tanfolyamot, amit 45 fő sikeresen elvégzett. 2000 tavaszán Békésen szerveztük meg az országos Biogazda Találkozót, amelynek nagy sikere volt.

1998-ban az önkormányzat rendelkezésünkre bocsátott egy kertet, ahol szeretnénk egy bemutató bio kertet kialakítani. Ebben a kertben bemutatnánk a régi gyümölcsfajtákat, ellenálló szőlőfajtákat, gyógynövényeket, és a zöldségfélék bio termesztési módszereit.

Taglétszámunk jelenleg 40 fő. Az önkéntes munka vállalása változó, esetenként 5-15 fő vesz részt a rendezvények szervezésében.

Egyesületünket egyre gyakrabban kérik fel, hogy kiállításokon mutassuk be terményeinket, és kóstoltassuk meg azokat. Ezzel is elősegítik a bio zöldségek, gyümölcsök, és a feldolgozott bio termékek elterjedését. Harcolunk a génmanipulált növények termesztése ellen, mivel nem vagyunk arról meggyőződve, hogy azok fogyasztása nem káros az emberi és állati szervezetre. Ezeknek a bemutatóknak nagy sikere van, ilyenkor tagjaink a saját termelésű zöldségeket, gyümölcsöket és az azokból házilag előállított termékeiket kínálják, kóstoltatják. Szeretnénk ezeket a bemutatókat, kóstoltatásokat minél színvonalasabban megszervezni, esetenként szórólapokat készíteni, vagy előadókat meghívni, hogy ezzel is népszerűsítsük a bio termékek fogyasztását.

Egyesületünk a jövőben is előadásokkal, tagjainak példamutatásával kíván harcolni a túlzott vegyszer felhasználás ellen, és bebizonyítani, hogy műtrágyák és mérgező vegyszerek nélkül is lehet eredményesen gazdálkodni. A helyi környezetvédők segítségével hozzájárulunk a környezeti tudatosság fejlődéséhez Békésen és környékén.

Az állattartással foglalkozó gazdának figyelembe kell venni az adott állatfaj természetes táplálkozási, viselkedési igényeit, szokásait, így a tartás és a takarmányozás során a legtermészetesebb körülmények biztosítására törekszik. Az állatokat nem szabad lekötni, ketrecben tartani, bármi módon megcsonkítani. Az istállóban és a legelőn csak meghatározott létszámú állat tartható. Állatfajtól függően biztosítani kell a megfelelő legelőt, szabad kifutót, vízfelületet, dagonyázó lehetőséget. A betegségek megelőzésére kell törekedni. Ha mégis betegség lép fel, természetes gyógymódokat (gyógynövények, akupunktúra, homeopátia) kell alkalmazni. Gyógyszeres kezelés esetén a kezelt állat termékét az élelmezési várakozási idő minimum kétszeresének eltelte után szabad csak fogyasztani és bio élelmiszerként értékesíteni.

Megtekinthető dokumentumok

Eseményeink
2017. november
h k s c p s v
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
EMET
EMET
EMMI
EMMI
NEA