A növényi sorrend
Hosszú időnek kellett eltelnie, mire ismét rájöttek, hogy a célszerű növényi sorrendnek tulajdonítható előnyök mesterséges úton csak igen nagy költségek árán valósíthatók meg. Kiderült az is, hogy a szervesanyag megfelelő pótlás nélkül a televény hányada megfogyatkozik, a talaj szerkezete leromlik. Ezért tértek vissza pl. az egyik jellegzetes monokulturás területen, az észak-amerikai kukorica övezetben mindinkább a szervestrágyázásra és a vetésváltásra.
A termesztett növények ugyanis maradandó nyomokat hagynak maguk után. Hatnak mind az utónövényekre (elővetemény hatás), mind a talaj termékenységére (tartamhatás). Az elővetemény hatás főleg a gyökérzet jellegétől függ. Minél finomabb és sűrűbb a gyökérzet (amilyen pl. a pázsitfüveké) annál kedvezőbbé, morzsalékosabbá formálja a talaj szerkezetét. Minél folyamatosabb a gyökérzet táplálékozása (évelők), annál tovább marad meg a jó szerkezet. Ami pedig a termékenységre kifejtett hatást illeti, az annál erősebb, minél mélyebbről szívja fel táplálékát a gyökérzet, és minél kisebb annak C/N ( szén/nitrogén) aránya ( mint pl. a nitrogéngyűjtő pillangósoké). Az évelő pillangósoknak még külön érdeme, hogy az alattuk hosszabb ideig bolygatatlan talajban zavartalanul folyik a biológiai beéredés, dúsan képződik a tartós humusz.
A vetésforgó kialakításában többek között figyelembe kell venni az egyes növények összeférhetőségét, illetve összeférhetetlenségét. A legtöbb növény elsősorban önmagát nem követi szívesen . Az ilyen összeférhetetlenség egyik megjelenési formája az u.n. Talajuntság. A talajuntság a szóban forgó növény ismételt termesztésekor rendszerint a termés csökkenésében is megnyilvánul.
Oka lehet :
- a tápanyagok egyoldalú és a víz túlzott kihasználása,
- az azonos kártevők , kórokozók, gyomok elszaporodása,
- az allelopátia, más szóval élettani összeférhetetlenség.
Mind a három kiváltó ok korszerű módszerekkel kiküszöbölhető vagy enyhíthető. Így a tápanyag műtrágyákkal, a víz öntözéssel pótolható. Ámde öntözni nem mindenütt lehet, a tápanyag pótlása pedig főleg a makro tápanyagokra szorítkozik, a miroelemeké már körülményes. Sokszor pedig fogalmunk sincs róla, melyik nyomelem került minimumba, fogyott ki a földből, s hogy ez milyen következményekkel jár.
Kiirthatók vegyszerekkel a károsítók, ám a túlzásba vitt, egyoldalú kémiai növényvédelem esetenként a hasznos élővilágot is sújtja. Az allelopátia egyenlőre még nem egészen feltárt jelenség, de sok tünetből lehet rá következtetni.
Így például kétségtelen, hogy a búza gyökerei egymásra kedvezőtlen váladékot választanak ki, ezért a talajban – ha tehetik – kerülik a szomszéd tövet. Különösen érvényesül ez az idegenkedés a folyamatos búzatermesztés 2-3 évétől kezdve. Ezzel szemben a jól társuló növények (pl. a zab és bükköny) gyökerei előszeretettel hatolnak egymás övezetébe s valósággal egységes nemezzé fonódnak össze.
A talajuntság miatt – mint ismeretes – nem tanácsos borsót, hagymát, vörösherét, több gyökérnövényt, dinnyét stb. 3-4 éven belül ugyanarra a táblára vetni.
Kétségtelen, hogy más növények (pl. uborka, rozs, kukorica) kevésbé mutatják a talajuntság jeleit. Más kérdés, hogy huzamos termesztésük esetén milyen ráfordítások szükségesek a hozamszint fenntartásához, illetve emeléséhez, egyúttal a talajtermékenység fokozásához.
Gyakran nem is a (még csak hézagosan tisztázott) biológiai, hanem a tényszámokkal már bízást alátámasztott gazdasági megfontolások alapján célszerű a természetes erőforrások (többek között a szerves trágya és az elővetemény hatás) kiaknázása. Végső soron ilyen előnyökkel kecsegtet az ésszerű vetésforgó kidolgozása és alkalmazása. A vetésforgó egyaránt lehetőséget nyújt a tápanyag- és a vízgazdálkodás javítására, a trágyázási és a növényvédelmi költségek csökkentésére, s nem utolsósorban a tervszerűbb munkabeosztásra, a torlódások elkerülésére. Mód nyílik a kiskertben is a kölcsönhatások kiaknázására. Evégből tanácsos a növényeket olyan szakaszokba osztani, hogy alkalmazkodhassanak a talaj tápanyag ellátottságához.
Így javasolható a következő vetésforgó:
- szakasz: Ide kerülnek a tápanyagra „legéhesebb” fajok, mint a káposztafélék, a póréhagyma, az uborka, a zeller.
- szakasz: hagyma, karalábé, paprika, paradicsom, sárgarépa, cékla, saláta.
- szakasz: hüvelyesek – elsősorban a borsó és a bab – esetleg gyógy és fűszernövények.
- Szakasz: a több évig helyben maradó növények (szamóca, rebarbara, spárga stb.) foglalhatják el.
- A rendelkezésre álló trágyát – biokertben csak szerves trágyáról, esetleg ásványi kiegészítőkről lehet szó – elsősorban az I. szakasz növényei alá adjuk, természetesen az évelők IV. szakaszáról sem megfeledkezve.
Forrás: Dr. Sárközy Péter és Haraszi Nóra: Növénytársítások (Rokonszerv és ellenszenv a növények között)