A Földön szigorú természeti törvények érvényesülnek. Az élőlények változatos faj-és fajtasokasága a tápláléklánc egy-egy tagjaként szoros egymásrautaltságban él. Az élet állandóan ismétlődő folyamat: születés, fejlődés, pusztulás; mindig megújuló körforgás. A természet törvényei kérlelhetetlenül kemények. Csak az erősnek van esélye a túlélésre, a gyengék és betegek elpusztulnak. Kialakul a társulásban szereplő élőlények növekedési és szaporodási feltételeinek megfelelő természetes egyensúly. Gyakran előfordul, hogy ez az állapot felborul, s ilyenkor a természet az új körülményeknek megfelelő egyensúlyhelyzet megteremtésére törekszik.A Földön szigorú természeti törvények érvényesülnek. Az élőlények változatos faj-és fajtasokasága a tápláléklánc egy-egy tagjaként szoros egymásrautaltságban él. Az élet állandóan ismétlődő folyamat: születés, fejlődés, pusztulás; mindig megújuló körforgás. A természet törvényei kérlelhetetlenül kemények. Csak az erősnek van esélye a túlélésre, a gyengék és betegek elpusztulnak. Kialakul a társulásban szereplő élőlények növekedési és szaporodási feltételeinek megfelelő természetes egyensúly. Gyakran előfordul, hogy ez az állapot felborul, s ilyenkor a természet az új körülményeknek megfelelő egyensúlyhelyzet megteremtésére törekszik.
Az ember, mint az élet legfejlettebb földi letéteményese, gyakran önző módon, csupán saját fajtája pillanatnyi érdekeit szem előtt tartva cselekedett. Megismerve a természeti törvényeket, segítségükkel olyan termelési eszközöket állított elő, amelyek nemcsak az alapvető élelmiszer- mennyiséggel látták el, ruhát, és otthont nyújtottak, hanem segítettek az ember által óhajtott, többé-kevésbé magas életszínvonl elérésében. Beavatkozásaival felborította a természet egyensúlyát, ennek hatására többek között számos növény és állatfaj is kipusztult.
[singlepic id=1833 w=500 h= float=center]
Különösen szembeszökő ez a jelenség, ha a mezőgazdasági nagyüzemek végeláthatatlan tábláit vesszük szemügyre. Itt számos élőlénynek – állatoknak, növényeknek egyaránt – nem marad élettere, más növények vagy állatok meg természetes ellenségnek híján túlzottan elszaporodnak. Ezeket az élőlényeket az ember kártevőknek nevezi, mert közös a táp,- illetve élelmiszernövényük.
Az ember a biológiai egyensúlyt méreg bevetésével igyekszik helyreállítani. Így gyakran előfordul – ahogyan képletesen mondjuk – hogy ágyúval lövöldözünk a verebekre.
Az egyensúly megbomlásához hozzájárul az ipari hulladék, a járművek, a repülőgépek kipufogó gázai, a vizek szennyezése, de a megvásárolt javak után maradó szemét is súlyos gondot okoz. Az embernek újra és újra ki kell találnia valamit az egyensúly visszaállítására.
A kert az ember életében figyelemre méltó helyet foglal el. Elsősorban a mindennapi munka utáni pihenést kell szolgálnia, másodsorban a háztartás gyümölcs – és zöldségválasztékát kell gazdagítania, s nem utolsósorban virágokkal kell gyönyörködtetnie bennünket a gondos munka jutalmaként. De nézzük meg, hogyan is néz ki manapság egy „civilizált” kert?
A legszembeszökőbb, hogy sok a betonfelület, az épített környezet. Az utakat aszfalt burkolja, a házak, nyaralók alapja beton, sokszor még a szomszédtól is betonoszlopokra szerelt kerítés választ el. A különböző zöldségféléket és dísznövényeket szigorúan elválasztott ágyakba ültetjük, s a növények közt ki-kitűnnek a rendszeresen kapált csupasz földcsíkok.
Tűnjön csak fel az első néhány levéltetű a rózsán, csiga a salátán, vagy egy hernyócska a káposztán, máris környezetünket nem kímélve méreg után nyúlunk. Természetesen a legdrasztikusabbhoz. Azzal azonban, hogy egyidejűleg más élőlényeket is – magunkat is – megmérgezzük, már nem gondolunk.
A növények gyorsabb növekedését elősegítendő természetesen trágyázunk. Legegyszerűbb a műanyag zacskó tartalmát kiszórni, és miért ne adjunk mindjárt egy lapáttal többet az előírtnál?! Az ilyen „civilizált „ kert birtokosa számos élőlény életterét korlátozza, beszűkíti, azokat részben elűzi, részben elpusztítja. Azon a kis földdarabon, amit művel, s amelyért felelősséggel tartozik, fennáll az egyensúlyzavar lehetősége. Örömét lelheti-e az ember ilyen „természetben”?
Lehet, hogy a „civilizált” kert ilyen beállítása túlzónak tűnik, de ezzel is gondolkodásra szeretném ösztönözni az olvasót. Hiszen ha az ember a természetről beszél, mindenki azonnal a háborítatlan földre, az ott élő állatokra, a levegőben repdeső madarakra, és a mező pillangóktól körültáncolt virágaira gondol. A természet e darabja pompásan fejlődik, flórája és faunája rendkívül gazdag, változatos. Az ott nyüzsgő -élő állatok és növények olyan körülmények között vannak, amelyek életfeltételeiknek megfelelnek.
Más területek más környezeti és életkörülményeket kínálnak, s ennek megfelelően más fajoknak nyújtanak menedéket. Az együtt élő fajok társulást alkotnak, amelyben az életfolyamatok összehangolódásával kialakul a biológiai egyensúly.
Minden társulás önszabályozása révén egy viszonylag állandó fajkombináció – összetétel megtartására képes. Ha ezt az egyensúlyt külső behatások megzavarják, hamarosan ismét egy viszonylag állandó, átlagos fajlétszám alakul ki.
Más a helyzet, ha az ember a természet egy részét saját szükségletei kielégítésére művelésbe veszi. Ebben az esetben kisebb-nagyobb felületen monokultúrát alakít ki, például fenyőerdőt, burgonyatáblát vagy gabonaföldet. Még a kertünkben is egy-egy kis ágyban csak egy-egy növényfajt, – fajtát termesztünk, ami tulajdonképp szintén monokultúra. Ezeken a területeken az egyoldalú tápnövény-, illetve tápanyagkínálat miatt az élőlényeknek csak csekély faja találja meg a neki megfelelő életfeltételeket, de azok aztán annál inkább elszaporodnak, s mert természetes ellenségeik is hiányoznak, nagy számú populációjuk óriási kárt okozhat.
A biológiai egyensúly helyreállításához két lehetőség kínálkozik.
Az egyik: a fokozottan fellépő kártevők, kórokozók és gyomok ellen vegyszerekkel védekezünk. Ez az eljárás bizonyos tekintetben meghozza a kívánt eredményt, de mellékhatásai beláthatatlanok, emellett gyakran az előírt méregmennyiségeket is túllépjük. A gyümölcsön, zöldségen visszamaradó méreganyagokat megesszük, s ezek egy bizonyos töménységet elérve az ember egészségét is veszélyeztetik.
Sokkal rosszabb a talajban élő kisebb- nagyobb állatok, növények, mikroorganizmusok helyzete, ha meggondoljuk, hogy 1 m2-nyi alapterületű, 30 cm mélységű talajszelvényben kb.1 billió baktérium, 1 milliárd gomba, 1 millió alga, 1 millió fonálféreg, 50 000 ugróvillás rovar, 100 bogár és 80 giliszta él, amelyek szinten tartják, vagy folyamatosan növelik a talaj termékenységét; az elpusztult lények szerves anyagait lebontva szén-dioxidot termelnek, amit a növények szervezetükbe beépítenek. A kemikáliák meggondolatlan bevetése a társulás széteséséhez, felbomlásához vezet. Ezenfelül a műveléssel a talajlakók mikroklimatikus életfeltételeit – talaj levegő, páratartalmát, hőmérsékletét – is megváltoztattuk.
A talajban lakó élőlényeken kívül a föld felszínén is számos élőlény található: az aprócska rovaroktól az emlősökig. Ezek is egy lüktető közösséget, társulást alkotnak. Az itt uralkodó egymásrautaltság miatt egy-egy – az ember szempontjából pillanatnyilag károsnak tartott – faj ki írtásával élőlények egész sorát fosztjuk meg a létezés lehetőségétől. Ha az úgynevezett kártevőt vegyszerrel szeretnénk visszaszorítani, a méreg általában több fajt pusztít, mint amennyit irtani szándékoztunk. A mérgezett egyedek más élőlények táplálékaként továbbterjesztik a vegyszert, s ez a tápláléklánc egészen az emberig eljuthat.
Mondhatják, hogy a szuperszelektív vegyszerek hatása csak bizonyos fajra és csak rövid időtartamra korlátozódik. Mindezek ellenére fennáll a gondatlan kezelés, a helytelen adagolás és a le nem bomló mérgek visszamaradásának veszélye. Bizonyított tény, hogy a kiskertekben jóval több vegyszert használnak fel, mint a nagyüzemekben.
Nagyon indokolt lenne tehát, hogy több figyelemmel és körültekintéssel kezeljük azt a darab természetet, amit kiskertnek nevezünk.
A biológiai egyensúly helyreállításának és megtartásának másik módja, hogy figyeklembe vesszük a társulások követelményeit, s olyan művelési módot folytatunk, amely nincs ellentétben a természetben tapasztaltakkal. Ezek azok az eljárások, amelyeket általánosan boilógiai eljárásoknak nevezünk.
A biokertész megfigyeli környezetét, és felismerve a természeti összefüggéseket, azokat hasznosítani igyekszik, óvja növényeit a károsodástól. Beavatkozásával szabályozóként nyúl bele a társulásba, de csak a legszélsőségesebb szükséghelyzetben használ vegyszereket. Minden biológiai eljárás csak az egészt tekintve hatékony, a módszereket kölcsönösen feltételezik egymást, és egymástól függenek.
A biológia az élet törvényszerűségeinek és megjelenési formáinak tudománya. Ennek folytán a biológiai eljárások összessége a természeti törvényeket szem előtt tartó munkamódszerek együttese a növénytermesztésben.
Forrás:Armin Lutz: Hogyan lehetek biokertész? 26. sz Biofüzetek